Felülről fúj az őszi szél...
Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél.
Ugyan babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.
Már két este el nem jöttél,
Talán a verembe estél?
Nem estem én a verembe.
Véled estem szerelembe.
Véled estem szerelembe.
Tudod kedves vagy szívembe'
De te engem nem szerettél,
Csak éppen hogy kecsegtettél.
Addig rózsám innen nem mégy,
Míg ez a gyertya el nem ég.
A másik is mindjárt elég,
A szerelem mégsem elég.
Magyar népdal
Csík zenekar: Felülről fúj az őszi szél
Ez a népdal Kodály Zoltánt is megihlette és feldolgozta a Kállai kettős c. művében.
Kállai kettős
Kodály Zoltán: Kállai kettős
Hiteles források szerint a kállai kettőst 1670 körül
Kelet-Magyarországon és Erdélyben, mint nagykállói táncot ismerték. Sőt,
már 1549 táján is említik egy versben: ”most már elől járod a Kállai
Kettőst”. Az 1800-as évekből maradtak fenn írásos emlékek, melyekből
megtudhatjuk, honnan is ered a kállai kettős elnevezés. Akkoriban az
volt a kállói várvédő katonák szórakozása, hogyha elfogtak egy törököt
vagy egy osztrákot, összekötözték őket egymásnak háttal, s rájuk
parancsoltak, hogy táncoljanak, miközben ők muzsikáltak nekik. Azonban,
ha látták, hogy a foglyok ügyetlenül léptek, megcélozták korbáccsal a
lábukat. Így aztán mindegyik rab igyekezett úgy táncolni, ugrani, hogy
ne ő legyen a korbács felől, hanem a másik. Ezt az idétlen
ugrabugrálást, kettős táncot nevezték el kállai kettősnek. Akkoriban így
ijesztgették az anyukák is a csintalan gyerekeiket: „Vigyázz, mert még
eljárod a kállai kettőst!”
1926. november 7-én jegyezte le Kodály Zoltán, majd 1928 nyarán
fonográfra rögzítette a kállai kettős dallamait. Megjegyezte, hogy
csodálkozására a dallamokat csak a tánccal együtt tudták előadni a
falusiak, és ezért azt táncos szakembernek is meg kell néznie. Kodály e
két felvétel alapján írta meg a Kállai Kettőst vegyes karra és népi
zenekarra. A híressé vált dallamok fennmaradt szövegvariációi a
féltékeny ifjú és a csalfa kedves közötti érzelmhullámzásokat
karakterizálják, a busongás és a csúfolódás változó hangulatait.
Forrás: http://unokaimisfogjaklatni.blogspot.sk/2010/04/kodaly-zoltan-kallai-kettos-1926.html
Egy történet
A
szájhagyomány úgy tartja, hogy a kállai kettősben szereplő váltogatott
lépések, azok arra utalnak, hogy valamikor ott egy rab váltogatta a
lábát, hiszen olyan fájdalmas volt a tüskés deszkán állni, hogy nem
bírta mind a két lábával, hanem egyik lábát mindig pihentette. Nagykálló,
Szabolcs vármegye hajdani központja, Nyíregyházától alig 14 kilométerre
délkeletre fekszik. Fő terén áll a nagyon szépen rendbe hozott, barokk
sárgára festett egykori megyeháza, ami ma kórház. Híres ez az egykori
megyeháza, főleg börtöne, mert a hagyomány úgy tartja, hogy itt, a
pincében született a híres kállai kettős tánc. Harsányi Gézáné
nagykállói helytörténész eleveníti föl a legendát. – Van a börtönnek egy
része, ahol vallatták régen az arra rászolgált bűnözőket. Ennek a
pincének az aljában gerendák voltak lerakva méghozzá olyan gerendák,
amelyeket fatüskékkel raktak tele. Egyetlenegy
maradt meg, az enyészet a többit elpusztította. Nos, a szájhagyomány
úgy tartja, hogy a kállai kettősben szereplő váltogatott lépések, azok
arra utalnak, hogy valamikor ott egy rab váltogatta a lábát, hiszen
olyan fájdalmas volt a tüskés deszkán állni, hogy nem bírta mind a két
lábával, hanem egyik lábát mindig pihentette. A legendákkal azonban
sokszor sántít valami. Itt is van egy kis bibi, ugyanis ez az épület
1769-ben készült el, viszont a kállai kettősről sokkal régebbről vannak
adatok. Az első adat 1674-ből, tehát több mint száz évvel korábbról
való, ebből következőleg a kállai kettős sokkal régebben született,
méghozzá nem a vármegyeháza, hanem a kállói vár létezése idején. A megye
levéltárosa írta le az 1800-as években, hogy a Vár idején volt egy
mókája a várvédő katonáknak. Ha elfogtak egy törököt, akit úgy is
neveztek, hogy kontyos vagy egy osztrákot ugye a kuruc korban egy
labancot, akit úgy becéztek, hogy copfos, akkor ezt, főleg ha kettőt
sikerült elfogni, akkor úgy mókáztak, hogy összekötötték a két foglyot
egymásnak háttal és aztán elkezdtek muzsikálni és rájuk parancsoltak,
hogy táncoljatok. Hát persze, hogy ügyetlenül táncoltak egymáshoz
kötözve háttal, de ha rosszul léptek, akkor megcélozták korbáccsal a
lábukat. Ezért aztán mindegyik úgy igyekezett táncolni, ugrani, hogy ne ő
legyen a korbács felől, hanem a másik. És ezt az idétlen ugrabugrálást
úgy nevezték, hogy kállai kettős. És akkoriban úgy ijesztgették az
anyukák a csintalan gyereket, hogy vigyázz, mert még eljárod a kállai
kettőst. A vár lebontása után 1709 után ez a szokás megmaradt a
játékokban.
A
farsangi maskarázásában például, hogy két embert összekötöttek
egymással, és eljátszották a kállai kettőst. Hogy hogyan lett ebből a
mókából tánc, néptánc, táncballada, azt pontosan nem tudhatjuk. Minden
esetre az biztos, hogy vagy háromszáz éve tart az a hagyomány, amikor
Nagykállóban páros táncként eltáncolnak egy történetet. Ez a mese arról
szól, hogy a szerelmesek civakodnak, a lány szemére veti a legénynek,
hogy nem jöttél hozzám már két este, talán bizony a vallató pincébe vagy
a verembe estél? A legény azt mondja, hogy: nem estem a pincébe, veled
estem szerelembe. A lány újra mondja, hogy csalfa vagy, mert én
meglestelek, és másik lányt szeretgettél és így civakodnak, veszekednek.
Később folytatódik ez kötözködéssel. A fiú mondja, hogy se kötője, se
szoknyája, mégis fölvág a lány. A lány is visszanyelvel, de a végén csak
kibékülnek, és amikor ugye az első dal vége úgy szól, hogy: addig
bizony rózsám nem mégy, amíg ez a gyertya el nem ég, akkor már teljes a
szerelem, a békesség és a harmónia. A következő két dalban a mulatozás a
vidám együttlét hangjai szólalnak meg. A tánc és a dal úgy él együtt,
mint egy sziámi ikerpár. Nincsenek egymás nélkül.
A
kállai kettős dalait nem szokták énekelni tánc nélkül és a táncot nem
szokták táncolni más dalokkal. Persze változott azért, hiszen 1895-ben
Farkas Lajos, az első leírója, még öt vagy hat dalról beszélt, amikor
Etnográfia című lap felhívására leírta a kállai kettőst. Akkor úgy írtak
róla, mint egy már-már majdnem elfelejtett táncról. Az öregek úgy
próbálták tanítani a fiatalokat mindent tudásukkal és erejükkel, hogy
egy egykor nagyon ügyes táncos férfi, aki közben nagyon idős és beteg
bácsi lett, felkötöztette magát a mestergerendára és mivel lábra állni
nem bírt, így, felkötözve tanította a fiataloknak a lábmozgást. Aztán az
első világháború elvitte a táncos lábú legényeket a frontra, és egy
kicsit megint elhalványult ez a hagyomány. Amikor 1921-ben Kodály Zoltán
érdeklődött a tánc iránt, akkor nem tudták megmutatni, ezért akkor a
Kálló másik nevezetes muzsikáját a Szól a kakas már-t jegyezte le. De
amikor 1926. november 7-én újra eljött Nagykállóba, akkor leírhatta, és
lelkesen úgy nyilatkozott Kodály Zoltán róla, hogy ez olyan szép, hogy
filmre kellene venni. Ettől kezdve kettéválik a kállai kettős útja. Az
amatőrtánc itt mindig él, hagyományozódik generációról-generációra.
Ugyanakkor megszületett a profi kállai kettős, Kodály Zoltán gyönyörű
vegyes kari és népi zenekari muzsikájára Rábai Miklós készített
koreográfiát az Állami Népi Együttes részére, és hivatásos táncosokkal
egy még sokkal virtuózabb előadásban járja a világot. Büszkék vagyunk mi
erre itt Nagykállóban.
Forrás: http://www.nepzene2.eoldal.hu/cikkek/nepdalok/kallai-kettos---kodaly-zoltan.html
