Ugyan babám, hová lettél?

Felülről fúj az őszi szél...

Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél.
Ugyan babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.

Már két este el nem jöttél,
Talán a verembe estél?
Nem estem én a verembe.
Véled estem szerelembe.

Véled estem szerelembe.
Tudod kedves vagy szívembe'
De te engem nem szerettél,
Csak éppen hogy kecsegtettél.

Addig rózsám innen nem mégy,
Míg ez a gyertya el nem ég.
A másik is mindjárt elég,
A szerelem mégsem elég.

Magyar népdal

 Csík zenekar: Felülről fúj az őszi szél

Ez a népdal Kodály Zoltánt is megihlette és feldolgozta a Kállai kettős c. művében.

Kállai kettős 

Kodály Zoltán: Kállai kettős 

Hiteles források szerint a kállai kettőst 1670 körül Kelet-Magyarországon és Erdélyben, mint nagykállói táncot ismerték. Sőt, már 1549 táján is említik egy versben: ”most már elől járod a Kállai Kettőst”. Az 1800-as évekből maradtak fenn írásos emlékek, melyekből megtudhatjuk, honnan is ered a kállai kettős elnevezés. Akkoriban az volt a kállói várvédő katonák szórakozása, hogyha elfogtak egy törököt vagy egy osztrákot, összekötözték őket egymásnak háttal, s rájuk parancsoltak, hogy táncoljanak, miközben ők muzsikáltak nekik. Azonban, ha látták, hogy a foglyok ügyetlenül léptek, megcélozták korbáccsal a lábukat. Így aztán mindegyik rab igyekezett úgy táncolni, ugrani, hogy ne ő legyen a korbács felől, hanem a másik. Ezt az idétlen ugrabugrálást, kettős táncot nevezték el kállai kettősnek. Akkoriban így ijesztgették az anyukák is a csintalan gyerekeiket: „Vigyázz, mert még eljárod a kállai kettőst!”
1926. november 7-én jegyezte le Kodály Zoltán, majd 1928 nyarán fonográfra rögzítette a kállai kettős dallamait. Megjegyezte, hogy csodálkozására a dallamokat csak a tánccal együtt tudták előadni a falusiak, és ezért azt táncos szakembernek is meg kell néznie. Kodály e két felvétel alapján írta meg a Kállai Kettőst vegyes karra és népi zenekarra. A híressé vált dallamok fennmaradt szövegvariációi a féltékeny ifjú és a csalfa kedves közötti érzelmhullámzásokat karakterizálják, a busongás és a csúfolódás változó hangulatait.

Forrás:  http://unokaimisfogjaklatni.blogspot.sk/2010/04/kodaly-zoltan-kallai-kettos-1926.html

 

Egy történet

A szájhagyomány úgy tartja, hogy a kállai kettősben szereplő váltogatott lépések, azok arra utalnak, hogy valamikor ott egy rab váltogatta a lábát, hiszen olyan fájdalmas volt a tüskés deszkán állni, hogy nem bírta mind a két lábával, hanem egyik lábát mindig pihentette. Nagykálló, Szabolcs vármegye hajdani központja, Nyíregyházától alig 14 kilométerre délkeletre fekszik. Fő terén áll a nagyon szépen rendbe hozott, barokk sárgára festett egykori megyeháza, ami ma kórház. Híres ez az egykori megyeháza, főleg börtöne, mert a hagyomány úgy tartja, hogy itt, a pincében született a híres kállai kettős tánc. Harsányi Gézáné nagykállói helytörténész eleveníti föl a legendát. – Van a börtönnek egy része, ahol vallatták régen az arra rászolgált bűnözőket. Ennek a pincének az aljában gerendák voltak lerakva méghozzá olyan gerendák, amelyeket fatüskékkel raktak tele. Egyetlenegy maradt meg, az enyészet a többit elpusztította.  Nos, a szájhagyomány úgy tartja, hogy a kállai kettősben szereplő váltogatott lépések, azok arra utalnak, hogy valamikor ott egy rab váltogatta a lábát, hiszen olyan fájdalmas volt a tüskés deszkán állni, hogy nem bírta mind a két lábával, hanem egyik lábát mindig pihentette. A legendákkal azonban sokszor sántít valami. Itt is van egy kis bibi, ugyanis ez az épület 1769-ben készült el, viszont a kállai kettősről sokkal régebbről vannak adatok. Az első adat 1674-ből, tehát több mint száz évvel korábbról való, ebből következőleg a kállai kettős sokkal régebben született, méghozzá nem a vármegyeháza, hanem a kállói vár létezése idején. A megye levéltárosa írta le az 1800-as években, hogy a Vár idején volt egy mókája a várvédő katonáknak. Ha elfogtak egy törököt, akit úgy is neveztek, hogy kontyos vagy egy osztrákot ugye a kuruc korban egy labancot, akit úgy becéztek, hogy copfos, akkor ezt, főleg ha kettőt sikerült elfogni, akkor úgy mókáztak, hogy összekötötték a két foglyot egymásnak háttal és aztán elkezdtek muzsikálni és rájuk parancsoltak, hogy táncoljatok. Hát persze, hogy ügyetlenül táncoltak egymáshoz kötözve háttal, de ha rosszul léptek, akkor megcélozták korbáccsal a lábukat. Ezért aztán mindegyik úgy igyekezett táncolni, ugrani, hogy ne ő legyen a korbács felől, hanem a másik. És ezt az idétlen ugrabugrálást úgy nevezték, hogy kállai kettős. És akkoriban úgy ijesztgették az anyukák a csintalan gyereket, hogy vigyázz, mert még eljárod a kállai kettőst. A vár lebontása után 1709 után ez a szokás megmaradt a játékokban. 

 

A farsangi maskarázásában például, hogy két embert összekötöttek egymással, és eljátszották a kállai kettőst. Hogy hogyan lett ebből a mókából tánc, néptánc, táncballada, azt pontosan nem tudhatjuk. Minden esetre az biztos, hogy vagy háromszáz éve tart az a hagyomány, amikor Nagykállóban páros táncként eltáncolnak egy történetet. Ez a mese arról szól, hogy a szerelmesek civakodnak, a lány szemére veti a legénynek, hogy nem jöttél hozzám már két este, talán bizony a vallató pincébe vagy a verembe estél? A legény azt mondja, hogy: nem estem a pincébe, veled estem szerelembe. A lány újra mondja, hogy csalfa vagy, mert én meglestelek, és másik lányt szeretgettél és így civakodnak, veszekednek. Később folytatódik ez kötözködéssel. A fiú mondja, hogy se kötője, se szoknyája, mégis fölvág a lány. A lány is visszanyelvel, de a végén csak kibékülnek, és amikor ugye az első dal vége úgy szól, hogy: addig bizony rózsám nem mégy, amíg ez a gyertya el nem ég, akkor már teljes a szerelem, a békesség és a harmónia. A következő két dalban a mulatozás a vidám együttlét hangjai szólalnak meg. A tánc és a dal úgy él együtt, mint egy sziámi ikerpár. Nincsenek egymás nélkül.

A kállai kettős dalait nem szokták énekelni tánc nélkül és a táncot nem szokták táncolni más dalokkal. Persze változott azért, hiszen 1895-ben Farkas Lajos, az első leírója, még öt vagy hat dalról beszélt, amikor Etnográfia című lap felhívására leírta a kállai kettőst. Akkor úgy írtak róla, mint egy már-már majdnem elfelejtett táncról. Az öregek úgy próbálták tanítani a fiatalokat mindent tudásukkal és erejükkel, hogy egy egykor nagyon ügyes táncos férfi, aki közben nagyon idős és beteg bácsi lett, felkötöztette magát a mestergerendára és mivel lábra állni nem bírt, így, felkötözve tanította a fiataloknak a lábmozgást. Aztán az első világháború elvitte a táncos lábú legényeket a frontra, és egy kicsit megint elhalványult ez a hagyomány. Amikor 1921-ben Kodály Zoltán érdeklődött a tánc iránt, akkor nem tudták megmutatni, ezért akkor a Kálló másik nevezetes muzsikáját a Szól a kakas már-t jegyezte le. De amikor 1926. november 7-én újra eljött Nagykállóba, akkor leírhatta, és lelkesen úgy nyilatkozott Kodály Zoltán róla, hogy ez olyan szép, hogy filmre kellene venni. Ettől kezdve kettéválik a kállai kettős útja. Az amatőrtánc itt mindig él, hagyományozódik generációról-generációra. Ugyanakkor megszületett a profi kállai kettős, Kodály Zoltán gyönyörű vegyes kari és népi zenekari muzsikájára Rábai Miklós készített koreográfiát az Állami Népi Együttes részére, és hivatásos táncosokkal egy még sokkal virtuózabb előadásban járja a világot. Büszkék vagyunk mi erre itt Nagykállóban.  

Forrás: http://www.nepzene2.eoldal.hu/cikkek/nepdalok/kallai-kettos---kodaly-zoltan.html