Ugyan babám, hová lettél?

Felülről fúj az őszi szél...

Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél.
Ugyan babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.

Már két este el nem jöttél,
Talán a verembe estél?
Nem estem én a verembe.
Véled estem szerelembe.

Véled estem szerelembe.
Tudod kedves vagy szívembe'
De te engem nem szerettél,
Csak éppen hogy kecsegtettél.

Addig rózsám innen nem mégy,
Míg ez a gyertya el nem ég.
A másik is mindjárt elég,
A szerelem mégsem elég.

Magyar népdal

 Csík zenekar: Felülről fúj az őszi szél

Ez a népdal Kodály Zoltánt is megihlette és feldolgozta a Kállai kettős c. művében.

Kállai kettős 

Kodály Zoltán: Kállai kettős 

Hiteles források szerint a kállai kettőst 1670 körül Kelet-Magyarországon és Erdélyben, mint nagykállói táncot ismerték. Sőt, már 1549 táján is említik egy versben: ”most már elől járod a Kállai Kettőst”. Az 1800-as évekből maradtak fenn írásos emlékek, melyekből megtudhatjuk, honnan is ered a kállai kettős elnevezés. Akkoriban az volt a kállói várvédő katonák szórakozása, hogyha elfogtak egy törököt vagy egy osztrákot, összekötözték őket egymásnak háttal, s rájuk parancsoltak, hogy táncoljanak, miközben ők muzsikáltak nekik. Azonban, ha látták, hogy a foglyok ügyetlenül léptek, megcélozták korbáccsal a lábukat. Így aztán mindegyik rab igyekezett úgy táncolni, ugrani, hogy ne ő legyen a korbács felől, hanem a másik. Ezt az idétlen ugrabugrálást, kettős táncot nevezték el kállai kettősnek. Akkoriban így ijesztgették az anyukák is a csintalan gyerekeiket: „Vigyázz, mert még eljárod a kállai kettőst!”
1926. november 7-én jegyezte le Kodály Zoltán, majd 1928 nyarán fonográfra rögzítette a kállai kettős dallamait. Megjegyezte, hogy csodálkozására a dallamokat csak a tánccal együtt tudták előadni a falusiak, és ezért azt táncos szakembernek is meg kell néznie. Kodály e két felvétel alapján írta meg a Kállai Kettőst vegyes karra és népi zenekarra. A híressé vált dallamok fennmaradt szövegvariációi a féltékeny ifjú és a csalfa kedves közötti érzelmhullámzásokat karakterizálják, a busongás és a csúfolódás változó hangulatait.

Forrás:  http://unokaimisfogjaklatni.blogspot.sk/2010/04/kodaly-zoltan-kallai-kettos-1926.html

 

Egy történet

A szájhagyomány úgy tartja, hogy a kállai kettősben szereplő váltogatott lépések, azok arra utalnak, hogy valamikor ott egy rab váltogatta a lábát, hiszen olyan fájdalmas volt a tüskés deszkán állni, hogy nem bírta mind a két lábával, hanem egyik lábát mindig pihentette. Nagykálló, Szabolcs vármegye hajdani központja, Nyíregyházától alig 14 kilométerre délkeletre fekszik. Fő terén áll a nagyon szépen rendbe hozott, barokk sárgára festett egykori megyeháza, ami ma kórház. Híres ez az egykori megyeháza, főleg börtöne, mert a hagyomány úgy tartja, hogy itt, a pincében született a híres kállai kettős tánc. Harsányi Gézáné nagykállói helytörténész eleveníti föl a legendát. – Van a börtönnek egy része, ahol vallatták régen az arra rászolgált bűnözőket. Ennek a pincének az aljában gerendák voltak lerakva méghozzá olyan gerendák, amelyeket fatüskékkel raktak tele. Egyetlenegy maradt meg, az enyészet a többit elpusztította.  Nos, a szájhagyomány úgy tartja, hogy a kállai kettősben szereplő váltogatott lépések, azok arra utalnak, hogy valamikor ott egy rab váltogatta a lábát, hiszen olyan fájdalmas volt a tüskés deszkán állni, hogy nem bírta mind a két lábával, hanem egyik lábát mindig pihentette. A legendákkal azonban sokszor sántít valami. Itt is van egy kis bibi, ugyanis ez az épület 1769-ben készült el, viszont a kállai kettősről sokkal régebbről vannak adatok. Az első adat 1674-ből, tehát több mint száz évvel korábbról való, ebből következőleg a kállai kettős sokkal régebben született, méghozzá nem a vármegyeháza, hanem a kállói vár létezése idején. A megye levéltárosa írta le az 1800-as években, hogy a Vár idején volt egy mókája a várvédő katonáknak. Ha elfogtak egy törököt, akit úgy is neveztek, hogy kontyos vagy egy osztrákot ugye a kuruc korban egy labancot, akit úgy becéztek, hogy copfos, akkor ezt, főleg ha kettőt sikerült elfogni, akkor úgy mókáztak, hogy összekötötték a két foglyot egymásnak háttal és aztán elkezdtek muzsikálni és rájuk parancsoltak, hogy táncoljatok. Hát persze, hogy ügyetlenül táncoltak egymáshoz kötözve háttal, de ha rosszul léptek, akkor megcélozták korbáccsal a lábukat. Ezért aztán mindegyik úgy igyekezett táncolni, ugrani, hogy ne ő legyen a korbács felől, hanem a másik. És ezt az idétlen ugrabugrálást úgy nevezték, hogy kállai kettős. És akkoriban úgy ijesztgették az anyukák a csintalan gyereket, hogy vigyázz, mert még eljárod a kállai kettőst. A vár lebontása után 1709 után ez a szokás megmaradt a játékokban. 

 

A farsangi maskarázásában például, hogy két embert összekötöttek egymással, és eljátszották a kállai kettőst. Hogy hogyan lett ebből a mókából tánc, néptánc, táncballada, azt pontosan nem tudhatjuk. Minden esetre az biztos, hogy vagy háromszáz éve tart az a hagyomány, amikor Nagykállóban páros táncként eltáncolnak egy történetet. Ez a mese arról szól, hogy a szerelmesek civakodnak, a lány szemére veti a legénynek, hogy nem jöttél hozzám már két este, talán bizony a vallató pincébe vagy a verembe estél? A legény azt mondja, hogy: nem estem a pincébe, veled estem szerelembe. A lány újra mondja, hogy csalfa vagy, mert én meglestelek, és másik lányt szeretgettél és így civakodnak, veszekednek. Később folytatódik ez kötözködéssel. A fiú mondja, hogy se kötője, se szoknyája, mégis fölvág a lány. A lány is visszanyelvel, de a végén csak kibékülnek, és amikor ugye az első dal vége úgy szól, hogy: addig bizony rózsám nem mégy, amíg ez a gyertya el nem ég, akkor már teljes a szerelem, a békesség és a harmónia. A következő két dalban a mulatozás a vidám együttlét hangjai szólalnak meg. A tánc és a dal úgy él együtt, mint egy sziámi ikerpár. Nincsenek egymás nélkül.

A kállai kettős dalait nem szokták énekelni tánc nélkül és a táncot nem szokták táncolni más dalokkal. Persze változott azért, hiszen 1895-ben Farkas Lajos, az első leírója, még öt vagy hat dalról beszélt, amikor Etnográfia című lap felhívására leírta a kállai kettőst. Akkor úgy írtak róla, mint egy már-már majdnem elfelejtett táncról. Az öregek úgy próbálták tanítani a fiatalokat mindent tudásukkal és erejükkel, hogy egy egykor nagyon ügyes táncos férfi, aki közben nagyon idős és beteg bácsi lett, felkötöztette magát a mestergerendára és mivel lábra állni nem bírt, így, felkötözve tanította a fiataloknak a lábmozgást. Aztán az első világháború elvitte a táncos lábú legényeket a frontra, és egy kicsit megint elhalványult ez a hagyomány. Amikor 1921-ben Kodály Zoltán érdeklődött a tánc iránt, akkor nem tudták megmutatni, ezért akkor a Kálló másik nevezetes muzsikáját a Szól a kakas már-t jegyezte le. De amikor 1926. november 7-én újra eljött Nagykállóba, akkor leírhatta, és lelkesen úgy nyilatkozott Kodály Zoltán róla, hogy ez olyan szép, hogy filmre kellene venni. Ettől kezdve kettéválik a kállai kettős útja. Az amatőrtánc itt mindig él, hagyományozódik generációról-generációra. Ugyanakkor megszületett a profi kállai kettős, Kodály Zoltán gyönyörű vegyes kari és népi zenekari muzsikájára Rábai Miklós készített koreográfiát az Állami Népi Együttes részére, és hivatásos táncosokkal egy még sokkal virtuózabb előadásban járja a világot. Büszkék vagyunk mi erre itt Nagykállóban.  

Forrás: http://www.nepzene2.eoldal.hu/cikkek/nepdalok/kallai-kettos---kodaly-zoltan.html

Galamblevél

"Kedvesem, 
 
Rólad, lelkem fürdőjéről szeretnék hallani. Igaz, hogy ez sem igaz, mert csókolgatni szeretnélek. Nagyon messze vagy, és én szomorú vagyok. Tudod-e mennyi az egy év, hányszor kell lefeküdni, hányszor fölkelni egyedül, és hány rendes ember derűjét kell tönkretennem azért, mert kedvetlen vagyok? Hiába minden nyájasságom, röviden felelek, nem figyelek; két ismerősöm már meg is sértődött, azt hiszik, hogy az orromat hordom magasan, pedig jaj de alacsonyan vagyok mindenestül, és aki magasan tartana, az messze jár.
Édesem, kicsim, borzasztó. Nem tudom, mi lesz velem így nélküled. Hogy a hivatalban megállom majd a helyem, az kétségtelen, de itt, kinn a világban, minden tagomban külön-külön fájóan buta vagyok most, pedig most kellene a legfőbb okosság, most kellene megnyilatkoznia a szellemnek, amikor szurokba ragadt a lélek.
Lehet, hogy kinyújtózkodom én is, ha a hőmérő kinyújtózkodik, és nélküled is örülhetek még neked, hiszen Te nem tartozol senkihez, mindenkihez a hideg tartozik. Ezen ne nevess, de örülj, hogy ilyen csámpásan fejezem ki magam, mert ez az én esetlen udvarlásom.

Mióta elmentél, itt hűvösebb
a sajtár, a tej, a balta nyele,
puffanva hull a hasított fa le
s gunnyaszt fehéren, hová leesett. 

...

Te gyönyörű barna kenyér, napos fenyves és szénaszag! Látod szavaimat, ezeket a bepisilő kis angyalokat, amint Istent játszanak. Jaj, te, nem is csókolni szeretnélek most, hanem birkózni veled, hemperegni. Kicsim, ne haragudj, csak azért nem szeretlek most még jobban, mert nem lehet már ennél jobban szeretni valakit.
Édes kis szívem, írj! 

Csókol, nagyon szeret, Attila. "

József Attila: Levelek Vágó Mártához - részletek.

Talált sorok találatlanságban...

Szerelem?

... 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Részlet Juhász Gyula verséből...